Az RPC protokoll megkönnyíti a hálózati számítógépek közötti kommunikációt
A hálózaton lévő egyik számítógépen futó program egy Távoli eljáráshívást használ, hogy egy program kérését a hálózaton lévő másik számítógépen kérdezze meg anélkül, hogy tudná a hálózat részleteit. Az RPC protokoll egy hálózati programozási modell a pont-pont kommunikációhoz a szoftveralkalmazásokban vagy azok között. Az RPC-t szubrutinhívásnak vagy függvényhívásnak is nevezik.
Hogyan működik az RPC?
Az RPC-ben a küldő számítógép kérést nyújt be egy eljárás, függvény vagy metódushívás formájában. Az RPC ezeket a hívásokat kérésekké alakítja át, és a hálózaton keresztül továbbítja a kívánt célállomásra. Az RPC-címzett ezután feldolgozza a kérést az eljárás nevével és az argumentumlistájával, és teljes választ küld a feladónak. Az RPC-alkalmazások tipikusan a "proxies" és a "stubs" nevű szoftvermodulokat hajtják végre, amelyek közvetítik a távoli hívásokat, és a programozó számára úgy jelennek meg, mint a helyi eljáráshívások.
Az RPC hívóalkalmazások általában szinkronban működnek, és várják, hogy a távoli eljárás visszaadja az eredményt. Azonban a könnyű szálak ugyanazon a címmel való használata azt jelenti, hogy egyszerre több RPC is fordulhat elő. Az RPC időtúllépési logikát tartalmaz a hálózati hibák vagy más olyan helyzetek kezelésére, amelyekben az RPC-k nem térnek vissza.
RPC Technologies
Az RPC a 90-es évek óta közös programozási technika a Unix világában. Az RPC protokollt mind az Open Software Foundation Distributed Computing Environment és a Sun Microsystems Open Network Computing könyvtárakban hajtották végre, mindkettő széleskörűen telepített. Az RPC-technológiák újabb példái közé tartozik a Microsoft DCOM, a Java RMI és az XML-RPC és a SOAP.