Határozza meg a használt és rendelkezésre álló lemezterületet
Egy gyors módja annak, hogy összefoglalja a rendelkezésre álló és használt lemezterületet a Linux rendszerén, írja be a df parancsot egy terminál ablakba. A df parancs a " d isk f ily rendszer" kifejezést jelenti. Az -h opcióval (df -h) a lemezterületet "emberi olvasható" formában jeleníti meg, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy megadja az egységeket a számokkal együtt.
A df parancs kimenete négyoszlopos táblázat. Az első oszlop tartalmazza a fájlrendszer elérési útját, amely hivatkozhat egy merevlemezre vagy más tárolóeszközre vagy egy hálózathoz csatlakoztatott fájlrendszerre. A második oszlop a fájlrendszer kapacitását mutatja. A harmadik oszlop a rendelkezésre álló helyet mutatja, az utolsó oszlop pedig azt az útvonalat mutatja, amelyen a fájlrendszer fel van szerelve. A csatolási pont az a könyvtárfa hely, ahol megtalálhatja és hozzáférhet a fájlrendszerhez.
A du parancs viszont bemutatja a fájlok és könyvtárak által az aktuális könyvtárban használt lemezterületet. Ismét a -h opció (df -h) teszi a kimenetet könnyebben érthetővé.
A du parancs alapértelmezés szerint felsorolja az összes alkönyvtárat, hogy megmutassa, mennyi lemezterületet foglaltak el. Ez elkerülhető a -s opcióval (df -h -s). Ez csak összefoglalót mutat. Az összes alkönyvtár által használt összesített lemezterület. Ha az aktuális könyvtáron kívüli könyvtár (mappa) lemezhasználatát szeretné megjeleníteni, akkor egyszerűen ezt a könyvtárnevet állítja be utolsó argumentumként. Például: du-h -s képek , ahol a "képek" az aktuális könyvtár alkönyvtárává válnak.
További információ a df parancsról
Alapértelmezés szerint csak a hozzáférési fájlrendszereket kell látnia, amelyek az alapértelmezettek a df parancs használatakor.
Visszautasíthatja az összes fájlrendszer használatát, ideértve a pszeudo, a duplikált és a nem hozzáférhetõ fájlrendszert, az alábbi parancsok egyikével:
df -a
df -all
A fenti parancsok nem tűnnek túl hasznosnak a legtöbb ember számára, de a következőak lesznek. Alapértelmezés szerint a használt és rendelkezésre álló lemezterület bájtban van felsorolva.
Természetesen használhatja a következő parancsot:
df-h
Ez a kimenetet egy olvasható formában jeleníti meg, például az 546G méretű, rendelkezésre álló 496G. Bár ez rendben van, az egyes mértékegységek eltérnek az egyes fájlrendszerektől.
Az egyes fájlrendszerek szabványosításához egyszerűen használd a következő parancsokat:
df -BM
df --block-size = M
Az M megabájtot jelent. Az alábbi formátumok bármelyikét is használhatja:
- K = Kilobyte
- M = Megabájt
- G = gigabájt
- T = terabájt
- P = Petabájt
- E = Exabyte
- Z = Zettabyte
- Y = Yottabyte
Egy kilobájt 1024 bájt, és egy megabájt 1024 kilobájt. Megkérdezheted, miért használjuk az 1024-et és nem az 1000-et. Ez mindegyik a számítógép bináris összetételével jár. Akkor kezdődik 2, majd 4, 8, 16, 32, 64, 128, 256, 512, majd 1024.
Az emberi lények azonban tízes számban számolnak, és így szoktak gondolkodni az 1, 10, 100, 1000-ben. Az alábbi parancsot használhatjuk az értékek tizedes formátumban való megjelenítésére a bináris formátummal szemben. (vagyis 1024 helyett az 1000-es értéket nyomtatja ki).
df-H
df --si
Meg fogja találni, hogy a 2.9G-os számok 3.1G értékűvé válnak.
A lemezterületről való kiiktatás nem az egyetlen probléma, amellyel szembenézhet egy Linux rendszer futtatásakor. A Linux rendszer az inodes fogalmát is használja. Minden létrehozott fájlt inode ad. Azonban olyan fájlok között is létrehozhat kemény hivatkozásokat, amelyek inode-t is használnak.
Határozza meg a fájlrendszer által használt inodesok számát.
A következő parancsokkal ellenőrizheti, hogy a fájlrendszerek közel vannak-e a limitjükhez:
df -i
df --inodes
A df parancs kimenetét testreszabhatja az alábbiak szerint:
df --output = FIELD_LIST
A FIELD_LIST rendelkezésre álló lehetőségei a következők:
- forrás
- típussal
- itotal
- használtam
- Parkoló Nincs
- ipcent
- méret
- használt
- haszon
- pcent
- fájl
- cél
Kombinálhat bármely vagy az összes mezőt. Például:
df --output = forrás, méret, használt
Érdemes megtekinteni a képernyőn megjelenő értékek összességét is, például a rendelkezésre álló összes helyet az összes fájlrendszerben.
Ehhez használja a következő parancsot:
df - összesen
Alapértelmezés szerint a df lista nem mutatja a fájlrendszer típusát. A fájlrendszer típusát a következő parancsokkal tudja kiadni:
df -T
df - print típusú
A fájlrendszer típusa hasonló lesz az ext4, vfat, tmpfs fájlokhoz
Ha csak egy bizonyos típusú információra kíváncsi, akkor az alábbi parancsokat használhatja:
df -t ext4
dt - típus = ext4
Alternatív megoldásként a következő parancsokat használhatja a fájlrendszerek kizárására.
df-x ext4
df --exclude-type = ext4
További információ a parancsról
A du parancs, ahogy már elolvastad, felsorolja az egyes könyvtárak fájlterületének használatával kapcsolatos részleteket.
Alapértelmezés szerint az egyes tételek felsorolása után megjelenik egy kocsi visszatérése, amely felsorolja az új tétel új elemeit. A kocsi visszatérését elhagyhatja az alábbi parancsokkal:
du -0
du --null
Ez nem különösebben hasznos, hacsak nem szeretné gyorsan megtekinteni a teljes felhasználást.
Egy sokkal hasznosabb parancs az a képesség, hogy felsorolja az összes fájlt, és ne csak a könyvtárakat.
Ehhez használja a következő parancsokat:
du -a
du - all
Valószínűleg ezt az információt egy fájllal szeretné kinyomtatni a következő parancs használatával:
du -a> fájlnév
Mint a df paranccsal, megadhatja a kimenet megjelenítésének módját. Alapértelmezés szerint bájtban van, de kilobájtot, megabájtot stb választhat a következő parancsok használatával:
du-BM
du - block-size = M
Az alábbiakhoz hasonlóan az ember számára is olvasható, például 2.5G-hoz:
du-h
du - ember által olvasható
A végösszeg eléréséhez a következő parancsokat kell használni:
du -c
du - totális